Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
A Duna-stratégia mindenkinek jó
Forrás: MTI 2010.07.26 10:00:45 A Duna-stratégia megvalósítása révén a határon átnyúló magyar-magyar fejlesztéspolitikát is olyan köntösbe lehet öltöztetni, amely az Európai Unió számára is elfogadható politikai és gazdasági érdeket szolgál.
Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium energia- és klímapolitikai kérdésekkel foglalkozó helyettes államtitkára szerint a Duna-stratégia jelentős európai uniós program. Azáltal, hogy Romániát és Bulgáriát is felvették az Európai Unióba, a Duna teljes hossza most már uniós "felségterületen" folyik - tette hozzá. Annak ellenére, hogy az Európai Unió legnagyobb folyójáról van szó - mondta -, az a gazdaságélénkítő kulturális folyosó szerep, amit egyébként sok nyugat-európai folyó betölt, a Duna esetében alig érvényesül.
Nagyon érezteti hatását, hogy az elmúlt évtizedekben főleg az al-dunai országok egyáltalán nem törődtek a fejlesztéssel - mondta Olajos Péter. Emlékeztetett: régen a folyók mellé települtek a városok, hiszen ez volt a gazdaságépítés egyik fontos feltétele, most azonban az autópályák vették át ezt a szerepet. Az európai uniós stratégia éppen azt a célt tűzte ki, hogy gazdasági és kulturális "vízi autópályává" alakítsa a Dunát. Magyarország az összes Duna menti országgal összefogva kezdett az együttműködés kiépítésébe. Számunkra azért is rendkívül izgalmas ez a program, mert a Duna-stratégia megvalósítása révén a határon átnyúló magyar-magyar fejlesztéspolitikát is olyan köntösbe lehet öltöztetni, amely az Európai Unió számára is elfogadható politikai és gazdasági érdeket szolgál - fejtette ki a helyettes államtitkár, aki utalt arra, hogy Magyarország számára mindig gondot jelentett, hogyan lehet megvalósítani a határon átnyúló gazdasági együttműködést a sajnálatos módon elszakadt nemzettestek között. A Duna-stratégia teljes mértékben alkalmas ennek megteremtésére - hangsúlyozta Olajos Péter. Korábban:
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |










