Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Közel félmilliárdos útfejlesztés ért véget Nógrád megyében
2010.05.12 12:45:31
fejlesztés, beruházás, útépítés,
Az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) 474 millió forintra rúgó támogatása tette lehetővé öt Nógrád megyei mellékút felújítását csaknem 15 kilométeren.
A 21-es és 22-es út mellékútjain az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) keretében összesen 14,78 kilométernyi utat újítottak fel a közelmúltban, nehezen megközelíthető településeket hozva közelebb a térségi központokhoz és a megyeszékhelyhez. A 2009 augusztusában megkezdett beavatkozásokban kiszélesítették az utakat, megerősítették az aszfaltburkolatot, felújították a hidakat, kitisztították az árkokat és az átereszeket, rendbe tették az útpadkákat. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. szabályos közbeszerzési eljárásán a kivitelezés jogát a He-Do Kft. és a Colas Zrt. nyerte el. A projekt teljes költségvetése 474,4 millió forint volt, amit teljes egészében az Európai Unió strukturális alapja, az ERFA fedezett.
![]() Az Észak-Magyarország régióban az elmúlt két és fél évben a négy és öt számjegyű mellékutak összesen 320 kilométeren újultak meg, 13,5 milliárd forintból. Az útrekonstrukciókra a regionális operatív programok 2007-2008-as akciótervének keretében került sor. Az akciótervben Magyarország hét statisztikai régiójában összesen 183 útszakasz felújítására nyílt lehetőség 2008-2010 folyamán, összesen 73 projektben, 1114 kilométeren, uniós finanszírozással, csaknem 50 milliárd forintból. A beruházások az Új Magyarország Fejlesztési Terv "területfejlesztés" prioritásának égisze alatt zajlottak. Korábban:
fejlesztés, beruházás, útépítés,
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











