Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Hatvanmilliót költöttek a családsegítő központra
Forrás: MTI / UniósPénz 2010.04.21 15:22:38
fejlesztés, pályázat, támogatás
Több mint hatvanmillió forintot költöttek a Szigethalom és Környéke Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat épületének felújítására, bővítésére. A korszerűsítést a környék hat településének társulása által benyújtott uniós pályázat tette lehetővé.
Az uniós pályázaton nyert 50 millió forintot több mint 11 milliós önrésszel egészítették ki, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek és felnőttek ügyeinek intézésével foglalkozó szolgálat normális körülmények között működhessen. A 2008-ban vásárolt régi, 98 négyzetméteres épületet az elmúlt egy évben 180 négyzetméteresre bővítették. Egyebek mellett három irodát, négy foglalkoztatót, akadálymentes vizesblokkokat alakítottak ki, kicserélték a tetőt és a nyílászárókat, s korszerűsítették a fűtést is.
![]() Több mint másfél millió forintért bútorokat, számítógépeket és játékokat vásároltak, így valóban minden igényt kielégít a most átadott és azonnal birtokba is vett kistérségi szociális központ. A megújult épületben családsegítők és pszichológusok fogadják a környék hátrányos helyzetű gyermekeit, illetve hozzátartozóikat, akiknek szabadidős programokat is szerveznek - közölte a polgármester. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv országszerte 14 milliárdos uniós forrással támogatja a nevelési, szociális és gyermekjóléti központok infrastrukturális fejlesztését és korszerűsítését. E program keretén belül teremtették meg az optimális feltételeket a szigethalmi intézményben is. Korábban:
fejlesztés, pályázat, támogatás
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











