Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Az EU-ban eddig minden nyolcadik euró a magyar pályázóké lett
2010.04.02 10:21:23
fejlesztés, támogatás, pályázat
Az Európai Bizottság szerdán délután tette közzé első átfogó jelentését az EU 2007-2013-as kohéziós programjainak előrehaladásáról. A hivatalos brüsszeli dokumentumból kitűnik: a megítélt támogatások aránya a rendelkezésre álló, hétéves kerethez viszonyítva hazánkban 46,3 százalékos, szemben az EU egészének mindössze 27,1 százalékos arányával.
Összegszerűségében a második legnagyobb forráslekötést Magyarország jelentette a 27 tagállam közül, ami a hazánkéhoz hasonló nagyságrendű támogatással rendelkező tagországok között kimagaslóan a legjobb. Uniós szinten 2007 és 2009 között minden nyolcadik euró magyar pályázóhoz jutott.
A március 31-én közzétett dokumentum adatai alapján a közösségi szinten 2013-ig rendelkezésre álló 344 milliárd euróból 2009 végéig valamivel több mint 93 milliárdot ítéltek oda a pályázóknak. Az uniós szinten lekötött összes forrás egynyolcada pedig magyar projekteknek jutott. A forráslekötések arányát tekintve Magyarország a hetedik legjobban teljesítő a 27 uniós tagállam sorában - bár hozzá kell tenni, hogy a nálunk jobban teljesítő tagállamok mindegyike nagyságrendekkel kevesebb forrásból gazdálkodik, mint mi: a listavezető Belgiumnak vagy a második helyezett Hollandiának például kevesebb mint tizedannyi uniós forrás felhasználásáról kell gondoskodnia ezekben az években, mint nekünk. A lekötött összegek nagyságát tekintve nálunk több uniós forrást csak a lengyelek ítéltek oda a pályázóiknak - igaz, ők az ország méreténél fogva csaknem háromszor annyi uniós forrásból gazdálkodnak ebben a hétéves periódusban, így náluk a forráslekötés aránya nem éri el a 20 százalékot. ![]() A miénkhez hasonló nagyságrendű uniós forrással gazdálkodó országok közül hazánk kimagaslóan a legjobb teljesítményt nyújtja a forráslekötés tekintetében. Míg Csehország 5,6 Mrd (21,6%), Németország 4,9 Mrd (19,3%), Olaszország 10,6 (38%) vagy Portugália 8,1 Mrd (38%) eurót kötött le a rendelkezésükre álló fejlesztési forrásokból, addig Magyarország 11,5 Mrd euróról, uniós támogatásunk 46,3%-áról hozott támogatói döntést. Nem csak összegszerűségében vizsgálta az Európai Bizottság az uniós források felhasználásának előrehaladását: fejlesztési területenként is sorra vette az eredményeket. A környezetvédelem terén megállapítja például, hogy noha a beruházások szintje az EU egészében elmaradást mutat, Észtország, Spanyolország és Magyarország jó eredményeket tud felmutatni a környezetvédelmi programok megvalósításában. Az átlag felett teljesítő uniós országok között említi a jelentés hazánkat a kulturális és a társadalmi infrastruktúra fejlesztését célzó programok megvalósításában is. A számottevő előrehaladást elért uniós tagállamok között említi a Bizottság Magyarországot az infokommunikációs fejlesztéseknél, és külön kiemeli a városfejlesztés és a turisztika terén elért eredményeinket is. Az Európai Bizottság mindemellett az elmúlt három év 40 példaértékű uniós projektje között említette a 33 leghátrányosabb helyzetű magyarországi kistérség felzárkóztatására indított komplex programot. A most közzétett jelentésben foglaltakkal összhangban Dirk Ahner, az Európai Bizottság regionális politikájáért felelős igazgatója a közelmúltban egy levelében Magyarország teljesítményével kapcsolatban úgy fogalmazott: "Az Európai Bizottság különösen elégedett azzal, hogy a programok teljesítése 2009 folyamán felgyorsult, és rendkívül kielégítő abszorpciót eredményezett 2009 végére. Tény, hogy (…) Magyarország jelenleg összehasonlításban is jól halad a kohéziós politika teljesítésében." Korábban:
fejlesztés, támogatás, pályázat
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











