Hírlevél

Megrendelem

Belépés

E-mail cím:

Jelszó:

regisztráció
elfelejtett jelszó

Kereső


Vélemény

Írjon nekünk!

Sikersztori


Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Az uniós pénzből csak sávszélesítésre jutott

Forrás: UniósPénz - lapszemle

2010.01.12 10:12:41

fejlesztés, beruházás, útépítés, EU EszközlistaCikk nyomtatásaCikk küldése e-mailbenBetűméret csökkentéseBetűméret növelése

Várhatóan ebben az évben felújítják a Hőgyész és Dúzs közötti, 6532. számú utat. A beruházás a Regionális Operatív Programok 2007-2008-as akciótervének keretében történik, az uniós támogatás idén még rendelkezésre áll - olvasható a TEOL.hu-n.
Juhász István, a Magyar Közút Zrt. osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta: a két település közötti 3,7 kilométeres útszakasz felújításának tervei már korábban elkészültek és az építési engedély is megvolt. Felsőbb szintű döntés alapján azonban a kapaszkodó sáv nem épül meg. Emiatt át kell dolgozni a terveket. Juhász István szerint az új tervek február végére készülnek el, az építési engedélyt április végére, május elejére megkaphatják, ezután következhet a közbeszerzési eljárás a kivitelező kiválasztására.




Jó esetben augusztus-szeptemberben kezdődhet a munka. Ennek során megerősítik és szélesítik is az utat, 6 méterről 7,5 méterre. A várható költségek még nem ismertek, mindenesetre a korábbi becslés szerint a beruházás a kapaszkodósávval együtt kb. 800 millió forintba került volna. A plusz sáv nélkül ennél nyilván olcsóbb lesz.

Korábban:

fejlesztés, beruházás, útépítés, EU EszközlistaCikk nyomtatásaCikk küldése e-mailbenBetűméret csökkentéseBetűméret növelése

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be!

Belépés

E-mail cím:    Jelszó:    

regisztráció    elfelejtett jelszó

Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.