Hírlevél

Megrendelem

Belépés

E-mail cím:

Jelszó:

regisztráció
elfelejtett jelszó

Kereső


Vélemény

Írjon nekünk!

Sikersztori


Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Ötmilliárdot költenek az autómentes Kiskörútra

2010.01.06 13:43:16

fejlesztés, Budapest, beruházás EszközlistaCikk nyomtatásaCikk küldése e-mailbenBetűméret csökkentéseBetűméret növelése

Budapest Főváros Önkormányzata nyílt közbeszerzésen keres tervezőt és kivitelezőt a Budapest Szíve Program nettó 3,4 milliárd forintba kerülő két feladatára, a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Az 5,5 milliárd forintba kerülő Budapest főutcája program után az Erzsébet híd pesti hídfőjének és a Károly körútnak a megújításával folytatódik az uniós támogatású Budapest Szíve Program. A program célja, hogy a kiskörúton belül megszüntesse a gépkocsik átmenő forgalmát. Az új, nettó 3,5 milliárd forintra becsült program két részből áll, ezek tervezésére és kivitelezésére vár ajánlatokat Budapest Főváros Önkormányzata.

Az első rész a "Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése, I. ütem" nevet viseli. Ennek keretében a Március 15. tér északi részén - műemléki környezetben - és a kapcsolódó utcaszakaszokon gyalogos felületeket, járdákat, közutakat, és kerékpár utakat kell kialakítani. Része a feladatnak a közművek, a tér- és közvilágítás teljes körű átépítése, zöldfelületek és régészeti bemutató kialakítása. A fejlesztéssel érintett terület nagysága 35,7 hektár.



A "Reprezentatív kaputérség kiépítése, I. ütem" nevet viselő második rész az Astoriától az Anker közig tart, és hasonlóan újul meg a Károly körút, mint a Budapest Főutcája program keretében a Kálvin tértől a Szabadság térig tartó utcák. Itt a fejlesztéssel érintett terület 19,4 hektár. Nem tehet ajánlatot az a cég, amelynek az utolsó három lezárt üzleti év mérleg szerinti eredménye mindegyik évben negatív volt.

Az utolsó három év mindegyikében el kell érnie a 600 millió forintos forgalmat annak, aki csak egy feladatra jelentkezik, aki mindkét feladatra ajánlatot tesz, annak a megkívánt éves forgalma 1,2 milliárd forint. Az ajánlattételi határidő február 12. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, az értékelendő szempontok között legnagyobb súllyal a vállalási ár szerepel. Az eredményhirdetés április 9-én lesz, a szerződéskötés tervezett időpontja pedig április 29.

Korábban:

fejlesztés, Budapest, beruházás EszközlistaCikk nyomtatásaCikk küldése e-mailbenBetűméret csökkentéseBetűméret növelése

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be!

Belépés

E-mail cím:    Jelszó:    

regisztráció    elfelejtett jelszó

Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.