Hírlevél

Megrendelem

Belépés

E-mail cím:

Jelszó:

regisztráció
elfelejtett jelszó

Kereső


Vélemény

Írjon nekünk!

Sikersztori


Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Uniós támogatások: Százmillió alatt is érdemes fejleszteni

Forrás: MTI/Unióspénz

2010.01.05 12:01:43

fejlesztés, útépítés, beruházás EszközlistaCikk nyomtatásaCikk küldése e-mailbenBetűméret csökkentéseBetűméret növelése

Mintegy 60 millió forintos infrastruktúrafejlesztés valósult meg Tiszakarádon. A fejlesztés részeként egyes útszakaszok új burkolatot kaptak és felújítottak csaknem három kilométernyi járdarészt is.
Összesen 2.854 méter járda-, valamint 9.730 méternyi útszakasz burkolatának aszfaltozása történt meg - mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település független polgármestere, aki hozzátette, hogy a szükséges forrást az önkormányzat pályázat útján biztosította, mintegy 57 millió forintos támogatást kapott az infrastruktúra fejlesztésére.



A projekt összköltségvetése csaknem 63 millió forint volt, azonban ez a közbeszerzési eljárás eredményeképpen mintegy 10 millió forinttal csökkent, ugyanis a nyertes az előzetesen becsült összegnél kisebb költségből is sikeresen megvalósította a fejlesztést. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) és a magyar állam támogatásával valósult meg. Azért volt szükség a település életében nagyszabásúnak mondható beruházásra, mert az infrastruktúra rendkívül rossz műszaki állapotban volt, már balesetveszélyessé vált - tette hozzá Tompa György.

Korábban:

fejlesztés, útépítés, beruházás EszközlistaCikk nyomtatásaCikk küldése e-mailbenBetűméret csökkentéseBetűméret növelése

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be!

Belépés

E-mail cím:    Jelszó:    

regisztráció    elfelejtett jelszó

Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.