Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Ötvenmilliós támogatással újult meg a Dél-dunántúli Bock Panzió
2009.12.18 14:51:35
fejlesztés, beruházás, befektetés
A villányi BOCK Panzió az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, 61,5 millió forint uniós támogatással, összesen közel 154 millió forintos beruházással újult meg. A kormány és az Európai Unió támogatásával 2013-ig 300 milliárd forint fordítható turisztikai fejlesztésekre.
A dél-dunántúli régióban eddig harmincan nyertek 10,4 milliárd forint uniós támogatást a kereskedelmi szálláshelyek fejlesztésére kiírt pályázaton, a beruházások közül a villányi panzió felújítása harmadikként valósult meg - mondta Ujhelyi István, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) államtitkára, aki kiemelte, hogy a térség vendégfogadással foglalkozó vállalkozásai az uniós beruházások révén 36 milliárd forintnyi munkát adnak a helyi építőipari és kereskedelmi cégeknek, ezzel is segítve a munkahelyek megőrzését a régióban.
![]() A villányi beruházás egyike annak az összesen 358 projektnek, amelyek a 2007-ben meghirdetett turisztikai vonzóerő-fejlesztést segítő pályázatok és kiemelt projektek, valamint a szálláshelyek bővülését ösztönző pályázatok keretében országszerte több mint 161,8 milliárd forintos támogatásban részesültek. Az ennek eredményeként megvalósuló beruházások nagysága meghaladja a 276 milliárd forintot. A beruházások háromnegyede a hátrányos helyzetben lévő régiókat érinti, ezekben a térségekben a turizmus fejlesztése ugródeszka lehet a komplex fejlődés beindulásához. A Villány településen eddig 19 alkalommal pályáztak sikeresen az első Nemzeti Fejlesztési Terv és az Új Magyarország Fejlesztési Terv kiírásaira, a projektek összesen több mint 1 milliárd forint támogatásban részesültek. Korábban:
fejlesztés, beruházás, befektetés
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











