Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Hatalmas támogatást kaptak az elhízás okának kutatására
Forrás: MTI 2009.12.14 09:42:00 A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei nemzetközi partnereikkel együttműködve kétéves programba kezdtek, melynek során több tízezer adatot dolgoznak fel annak érdekében, hogy megfelelő receptet adjanak a fittség megőrzésére, az elhízás elkerülésére. A programot az Európai Unió 70 százalékos támogatásban részesítette.
Évek óta dolgozunk a terven, melyre most csaknem 350 millió forintot nyertük. A program 70 százalékban uniós és 30 százalékban állami finanszírozású - mondta a projekt vezetője, László Ferenc. A programban a szegedi egyetem több egysége is részt vesz. A Juhász Gyula Pedagógusképző Kar a testnevelőszakos hallgatókat adja, az SZTE Általános Orvosi Kara a normál laboratóriumi vizsgálatokat - koleszterin-, triglicerid-, húgysavszint - végzi, a Természettudományi és Informatikai Kar pedig állatkísérleteket végez a mozgás jótékony hatását bizonyítandó.
![]() (képünk illusztráció) A projektben külföldi résztvevők is képviseltetik magukat. Orvosok beszélnek az elhízás hormonális hátteréről, rekreációs szakemberek a szabadidős sporttevékenységekről, pedagógusok pedig a sportpedagógiáról. A kétéves vizsgálat során szerzett adatokat - egy személy nagyjából kétszáz jellemzőjét - a DataResearch Kft. dolgozza fel. A kutatás egyik célja, hogy a most még csak a vérből kimutatható géninformáció a jövőben már nyálkahártyakenetből is beszerezhető legyen - tette hozzá a szakember. Korábban:
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











