Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Repkedtek a milliárdok a záhonyi fejlesztések bemutatásán
Forrás: MTI/Unióspénz 2009.12.11 16:07:25
fejlesztés, beruházás, támogatás, Záhony
A Budapesten működő gazdasági szakdiplomatáknak mutatták be az európai uniós források felhasználásával megvalósuló Záhony komplex fejlesztési programot. Négy program 35 milliárd forintos támogatásban részesül.
A programban megvalósuló fejlesztésekhez befektetők vonzását célzó rendezvényen Paszternák Tímea, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnök-helyettese elmondta, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Program több operatív programjában 37,5 milliárd forint áll rendelkezésre 2007-2013 között a Záhony komplex fejlesztésére. Az NFÜ elnökhelyettese kiemelte, hogy tizenhat települést érint a fejlesztés, az önkormányzatok elkötelezettek a program iránt, és várják a befektetőket.
A lényegesebb fejlesztési elemek között említette a szükséges vasúti infrastruktúra beruházást 75,3 millió euró (20,5 milliárd forint) felhasználásával, a térség belső közúti infrastruktúrájának kialakítását, amelyre 29 millió eurót (7,9 milliárd forintot) fordítanak. Az intermodális központ kialakítása 16,54 millió euró (4,5 milliárd forint) költséget jelent. A térségben működő kkv-k támogatása 9,2 millió euró (2,5 milliárd forint) értékben valósul meg. Ezen kívül a határon átnyúló együttműködési programban is pályázhatnak a záhonyi fejlesztésben érintett területek a magyar, szlovák, ukrán, román együttműködés keretében. ![]() Hangsúlyozta, hogy Záhony stratégiai helyszínen fekszik logisztikai szempontból, az unió keleti határán jelentős vasúti forgalmat bonyolít le, schengeni határt is jelent, és érinti az európai közúti hálózatot is. A térség 16 települése szabályozásaival felkészült a fejlesztések fogadására. A miniszterelnöki megbízott kiemelte, hogy a távol-keleti forgalom egyre inkább igénybe veszi a vasutat hajózás helyett. Kilián Csaba, az ITD Hungary igazgatója elmondta, hogy a Záhony komplex fejlesztési programot eddig 25 helyszínen mutatták be külföldön, 2010-ben Ázsiában és Amerikában tartanak prezentációt különböző helyszíneken. Korábban:
fejlesztés, beruházás, támogatás, Záhony
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











