Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Pest megyében 12 milliárdból fejlesztik a városközpontokat
Forrás: MTI/OS 2009.12.09 14:52:14
fejlesztés, támogatás, beruházás
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nyilvánosságra hozta a 2009. év egyik legnagyobb összegű, Pest megyei településeket érintő, uniós pályázatának végeredményét. Az "Integrált településfejlesztés" című konstrukcióban tizenhat városnak összesen 12 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást ítéltek meg.
A támogatásban részesülő települések a nagyobb lélekszámú agglomerációs városok és a kistérségi központok közül kerültek ki. A tizenhat nyertes a nagy értékű fejlesztésekhez összesen 6,4 milliárd forint önrésszel járul hozzá. A kétfordulós pályázat első körén csak a legfelkészültebbek jutottak tovább, mivel ez a kiírás összetett településfejlesztési szempontok érvényesítését írta elő számukra. A második körbe jutott települések szakemberei a Pro Régió ügynökség munkatársaival együttműködve dolgoztak azért, hogy a rendelkezésre álló összeg a lehető leghatékonyabban hasznosuljon.
![]() "Vecsés számára ez a pályázat egy új, geotermikus fűtésű, hűtésű, multifunkcionális művelődési központot és könyvtárat, a népszerű piactér korszerűsítését, a polgármesteri hivatal új funkciókkal történő ellátását, a közlekedés korszerűsítését és egy felszín alatti parkoló kiépítésével a parkolási gondok megoldását jelenti. Örülünk a sikernek, de a város is nagy áldozatot hoz, hiszen a fejlesztés 40 százalékát nekünk kell kigazdálkodni. Sokan és sokat dolgoztak ezért a sikerért, amely új arculatot fog adni a város jelenleg is aktív piaccal rendelkező központi részének." - mondta Szlahó Csaba Vecsés város polgármestere. A pályázóknak a városkép javítását, örökségvédelmet, közlekedés- és infrastruktúrafejlesztést, helyi gazdaságfejlesztési feladatokat egyaránt meg kell valósítaniuk. Azok szerepeltek sikerrel, akik a tervezési fázist széles társadalmi alapon, a lakosság, civil szervezetek, vállalkozói rétegek bevonásával valósították meg és az akcióterületi tervüket, fejlesztési elképzeléseiket alaposan kidolgozták. "Egy tervező számára mindig nagy lehetőség és egyben nagy kockázat egy ehhez hasonló felkérés. Vecsés város vezetőivel együtt eltökélt szándékunk volt a városközpont terveinek valóra váltása."- mondta Sáros László Ybl díjas építész. A most lemaradt települések a korábbi kiíráshoz hasonló városközpont pályázatot még beadhatnak 2010. január 5-i határidővel; e tárgyban azonban több kiírás már nem várható. Korábban:
fejlesztés, támogatás, beruházás
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











