Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Milliárdos turisztikai fejlesztés a világörökségi Hollókőn
Forrás: MTI 2009.11.24 11:22:22
fejlesztés, támogatás, Hollókő, turizmus
Egymilliárd forintos turisztikai fejlesztést terveznek a Nógrád megyei, világörökségi Hollókőn, hogy növeljék a látogatók számát, és legalább évi 300 napra hosszabbítsák meg az idegenforgalmi szezont.
A kiemelt turisztikai attrakció fejlesztésének támogatására közösen ad be pályázatot decemberben Hollókő és Nógrád megye önkormányzata, a testületek már aláírták az erről szóló együttműködési megállapodást - mondta Szabó Csaba, polgármester, aki hozzátette, hogy a fejlesztés 2012 nyarára valósul meg, amennyiben sikeres lesz az Észak-magyarországi Regionális Operatív Programra (ÉMOP) beadandó pályázat. ![]() A meglévő ingatlanok mellett rendezvényház is épülne a 8400 négyzetméteres sportpályán, de biztosítanák az akadálymentesítést, parkolást, az ajándéktárgyak értékesítését, és egyéb kiszolgáló egységeket is. A polgármester tájékoztatása szerint az ÉMOP pályázatán elnyerhető 800 ezer forintos támogatáshoz a vendéglátó egységek mellett döntően a két önkormányzat biztosítaná a 10-15 százalékos önerőt. Korábban:
fejlesztés, támogatás, Hollókő, turizmus
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











