Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Hatalmas belvárosi rekonstrukció veszi kezdetét Tapolcán
2009.11.23 10:11:22
fejlesztés, támogatás, beruházás, Tapolca
Egymilliárd forint összegben belvárosi rekonstrukció kezdődhet a jövő év tavaszán Tapolcán, ehhez a város 650 millió forint uniós és kormányzati támogatást nyert.
Tapolca "sínen van", noha léteznek még megoldandó gondok ebben a városban is -mondta Katona Béla, az Országgyűlés elnöke, aki szerint példaértékűen működő többcélú kistérség van a Balaton-felvidéken. A balatoni üdülőövezetben kezd már kialakulni "az a szemléletmód, ami ahhoz szükséges, hogy a Balaton megint egy közkedvelt turistacélpont legyen". Katona Béla ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy a szezon utáni munkanélküliség viszont jelentős gondokat okoz a Tapolca környéki településeken. ![]() Császár László, Tapolca fideszes polgármestere elmondta, hogy az egymilliárdos belvárosi rehabilitációhoz az önkormányzat 350 millió forintos önrészt tesz hozzá. Felújítják többek közt a város egyik látványosságát jelentő Malom-tó környékét, sétányokat alakítanak ki, számos műemléki épület rehabilitációját oldják meg, felújítják a belvárosi irodaházat, a Wass Albert Könyvtárat, a Tamási Áron Művelődési Központot, illetve utakat, járdákat korszerűsítenek. Tapolca városának jogos igénye, hogy ingyen a birtokába vehesse a korábban megüresedett honvédségi ingatlanokat. Ezt közölte vele levelében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója is, illetőleg azt jelezte, hogy ennek nincs jogi, eljárásbeli, vagy bármi gazdasági akadálya - mondta Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezetője, aki a tapolcai választókerületben indul majd az MSZP képviselő-jelöltjeként a jövő évi parlamenti választásokon. Korábban:
fejlesztés, támogatás, beruházás, Tapolca
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











