Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Félmilliárdos beruházás Szegeden
Forrás: MTI/ Unióspénz 2009.11.18 10:40:16
fejlesztés, beruházás, egészségügy
Megnyitották Szegeden a Goodwill Invest Kft. Inkubátorházát. A teljes beruházás várhatóan 2010-re készül el, a következő három évben terveik szerint a fejlesztés munkahelyeket is teremt majd, és végül csaknem fél százan dolgoznak majd a területen.
Ha az összes létesítmény felépül, csaknem fél milliárd forintba kerül majd a barna mezős ipari területen megvalósuló beruházás, melyhez 136 millió forint uniós támogatást kapott a cég - mondta Jójárt Ferenc, a Goodwill Invest Kft. ügyvezető igazgatója, aki hozzátette, hogy klaszter-partnerekkel számtalan tervük van, a hagyományos gyógyszerkutatások mellett a "biosimilar" gyógyszerek szegedi fejlesztése és gyártása, illetve később sejtterápiás eljárások kidolgozása is az elképzelések között szerepel.
![]() Korábban:
fejlesztés, beruházás, egészségügy
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











