Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Félmilliárdos egészségügyi központ épül Pest megyében
2009.10.29 11:10:12
fejlesztés, támogatás, beruházás, Abony, egészségügy
Több mint 436 millió forintos európai uniós pályázati támogatással új Egészségügyi Központ épülhet Abony városa mellett, mely fejlesztésnek köszönhetően a Pest megye délkeleti térségében található települések alapfokú járóbeteg szakellátása is biztosítottá válik.
Két éve októberében jelent meg európai uniós pályázat legfeljebb 1 500 négyzetméteres alapterületű szakorvosi rendelők építésére azokban a kistérségekben, ahol a pályázat benyújtásakor a heti közfinanszírozott orvosi óraszám nem érte el a 70-et, és a kistérség településeinek teljes lélekszáma meghaladta a 13 500 főt. A pályázat eredményeként az ország 23 kistérségben épülhet szakorvosi rendelő, a Közép-Magyarországi régióban pedig a tükörpályázat révén az abonyi, és másik 4 projekt valósulhat meg. ![]() Mindezeken túl fontos cél a térség településeinek egészségügyi felzárkóztatása, a társadalmi esélykülönbségek csökkentése. A fejlesztésnek köszönhetően a jelenleg három helyszínen megtalálható alapfokú szakellátás, és a nyolc helyszínen megtalálható felnőtt-, és gyermek háziorvosi ellátás magas fenntartási, karbantartási költségei, illetve az éves szinten kifizetett több mint 4 millió forintos bérleti díj megtakarítható lesz. A fejlesztés keretében új orvos-technológiai gépek és műszerek, a szakmai feltételeknek megfelelő diagnosztikai eszközök, a terápiás beavatkozások eszközei, rehabilitációs ápolási eszközök és bútorok beszerzésére is sor kerül, továbbá az informatikai rendszer kiépítésére és eszközfejlesztésére is lehetőség nyílik. Teljesen akadálymentes kialakítása révén az új épület megteremti az esélyegyenlőség feltételeit is. Korábban:
fejlesztés, támogatás, beruházás, Abony, egészségügy
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











