Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Újabb város csatlakozik a milliárdos fürdőfejlesztésekhez
2009.09.30 12:55:35
fejlesztés, beruházás, fürdőfejlesztés
Két és félmilliárdos fejlesztésre készülnek Gyulán a várfürdőben. A fejlesztéshez uniós támogatásra is számítanak, a beruházási összeg 50 százalékát tenné ki az önrész, míg a többit önkormányzati segítséggel valamint hitelfelvétellel teremtenék elő.
A gyulai várfürdőben nettó 2,5 milliárd forintos fejlesztés valósulhat meg a közeljövőben a tervek szerint, melyhez uniós támogatásai forrásokat is igénybe terveznek venni. A beruházáshoz szükséges pénzösszeg 50 százalékát biztosítanák önrészből, ennek felét az önkormányzat, míg a fennmaradó 650 millió forintot a várfürdő teremtené elé hitel bevonásával. ![]() Nyugati kényelem
Emellett pedig a város 95 százalékos tulajdonában álló Várfürdő Kft. 100 millió forint saját forrásból szaunakomplexumot épít. Azzal a reménnyel, hogy ennek köszönhetően a fürdő kihasználtsága a téli szezonban is növekedhet. Megújulnak az ország fürdői Korábban:
fejlesztés, beruházás, fürdőfejlesztés
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











