Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Kistelepülések aranykora: százmilliárdokat kaphatnak fejlesztésre
Forrás: MTI / UniósPénz 2009.09.25 11:51:40
fejlesztés, település, Molnár Csaba, rehabilitáció
Kiemelkedő jelentőséggel bír a települések belső megújítása az Új Magyarország Fejlesztési Tervben: rehabilitációra, fejlesztésekre 2013-ig 270 milliárd forint áll rendelkezésre.
A 270 milliárdos összeg jelentős hányadát, 200 milliárd forintot a jövő év végéig le is kötik, s megkezdhetik annak felhasználását a beruházó települési önkormányzatok - mondta a kancelláriaminiszter - mondta Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, aki hozzátette, hogy a kisebb fejlesztésekre a 2007-2008-as időszakban 197 nyertes pályázatot fogadtak be, s azokra 9,2 milliárd forint támogatást adtak a kisvárosoknak és nagyközségeknek. Molnár Csaba kitért arra is, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 13 kisebb település kapott eddig rehabilitációs támogatást, mintegy 550 millió forint összegben. A megyeszékhely, Nyíregyháza pedig 1,8 milliárd forintos támogatásból újíthatja meg városközpontját. Mint a miniszter hozzáfűzte, az európai uniós és hazai forrású támogatások a beruházások költségének 90 százalékát biztosítják, hogy az önkormányzatoknak minél kisebb mértékben kelljen a fejlesztésekhez hozzájárulniuk. ![]() Kálmán Béla, az ötezer lakosú Nyírmada független polgármestere elmondta, hogy az új városközpont és a tájház létrehozása mintegy 45 millió forintos költségből valósult meg. A nyírmadai önkormányzat eredményes volt az iskolafelújítási pályázaton is, csaknem félmilliárd forintból korszerűsítheti a 600 gyermeket tanító oktatási intézményét. Az iskola három épületének teljes korszerűsítéséhez, akadálymentesítéséhez, bútorzatának kicseréléséhez, taneszközeinek fejlesztéséhez 444 millió forint európai uniós támogatást kaptak. Emellett ugyancsak pályázati támogatásból, 180 millió forint beruházással új polgármesteri hivatal épül, korszerűsítik a művelődési házat és megújul a piac épületegyüttese is. Épül két kilométer kerékpárút és szilárd burkolatot kap egy belső utca, mintegy 100 millió forintos költségből. Korábban:
fejlesztés, település, Molnár Csaba, rehabilitáció
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











