Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Három vállalat hárommilliárd forintból épít fürdőt
Forrás: MTI / UniósPénz 2009.09.23 15:41:22
fejlesztés, pályázat, fürdő, Szeged
Nettó 3,5 milliárd forintos ajánlattal a három tagú Szeged-Fürdő 2. Konzorcium nyerte el az Újszegedi Fürdőkomplexum fejlesztésének harmadik ütemére kiírt nyílt közbeszerzést.
A fürdő a Dél-Alföldi Operatív Program versenyképes turisztikai termék- és attrakciófejlesztés keretében - mint kiemelt projekt - részesül uniós támogatásban. A pályázatot a Ligetfürdő Kft. írta ki, szerkezetkész, új, korszerű fürdőépület továbbépítése, benne sportolási, wellness és egészségügyi szolgáltatásokat biztosító részlegekkel. Része a munkának öltöző, szolgáltató épületek és belső gépkocsi parkolók létesítése, összesen bruttó 26,5 ezer négyzetméter területtel, továbbá el kell bontani két épületet. ![]() A két ajánlattevő közül a Szeged-Fürdő 2. Konzorcium lett a nyertes, amelynek a tagjai: a Sky-Builder Építőipari Zrt., a Szeviép Zrt., valamint a Ferroép Zrt. A vállalási ár nettó 3 milliárd 498 millió 538 ezer 29 forint. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lett a nyertes, az értékelésnél az ár és a befejezési határidő esett latba legnagyobb súllyal. Korábban:
fejlesztés, pályázat, fürdő, Szeged
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











