Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Hatalmas forráselvonások az NFÜ-nél is
Forrás: MTI / UniósPénz 2009.09.21 09:23:13
fejlesztés, pályázat, támogatás
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a javasolt költségvetési előirányzat szerint 2,28 milliárd forint támogatást kap, 156,8 millió forinttal kevesebbet mint 2009-ben - olvasható a 2010. évi költségvetési törvényjavaslat fejezeti előirányzatából, amelyet pénteken tett közzé a Pénzügyminisztérium.
Az NFÜ-nél 44,2 millió forint saját bevétel és 2,28 milliárd forint támogatás mellett 2,33 milliárd forint kiadási főösszeggel számolnak 2010-ben. Az uniós fejlesztések fejezet szöveges indoklása rámutat: a 156,8 millió forintos támogatás csökkenésből 71 millió forint a 2009-es zárolásokból, további 85,8 millió forint pedig a 2010-es járulékcsökkenésből adódik. A járulékcsökkenéseken belül 48,5 millió forint társadalombiztosítási járulék csökkenéssel, 32,3 millió forint munkaadói járulék csökkenéssel, illetve az egészségügyi hozzájárulás megszűnésének következményeként további 5 millió forintos csökkenéssel számoltak. ![]() A kiadási főösszegen belül a személyi juttatások 1.358,8 millió forintot, a járulékok pedig 334,8 millió forintot tesznek ki az engedélyezett létszámmal számolva. A 2010-re az intézménynél a tavalyival megegyezően az engedélyezett létszám 241 fő, ebből 228 köztisztviselő és 13 munkavállaló. A 2010. évi személyi juttatások előirányzata az előző évhez képest 25,7 millió forinttal csökken. Korábban:
fejlesztés, pályázat, támogatás
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











