Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Öt mellékutat újítanak fel közel félmilliárd forintból
2009.09.10 17:46:41
fejlesztés, út, beruházás, pályázat
Az Európai Unió strukturális alapjainak támogatásával, az Észak-Magyarországi Operatív Program (ÉMOP) keretében négy projektben összesen 21 négy és öt számjegyű útszakaszt újítanak fel idén Nógrád megyében.
A Nógrád megyei felújításokat az operatív program kedvezményezettje, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. négy projektbe szervezte. A 21-es és 22-es út mellékútjain most induló projekt öt útszakaszon összesen 14,78 kilométert érint, nehezen megközelíthető településeket „hoz közelebb” a térségi központokhoz és a megyeszékhelyhez. A tervezett felújítás a környéken élők mindennapi közlekedési igényein túl segíti az eljutást a 22-es számú Rétság–Salgótarján főútra és a 21-es számú Hatvan-Somoskőújfalu főútra, illetve azon keresztül az M3-as autópályára is. A Ludányhalászi–Endrefalva összekötő út (2207-es út) felújítása elsősorban kistérségi jelentőségű, segíti a 22-es főútra történő eljutást, javítja Szécsény és Salgótarján kapcsolatát az Ipoly menti településekkel. A pilinyi bekötőút felújítása (22107-es út) Piliny község összeköttetését javítja a 22-es főúttal. ![]()
Korábban:
fejlesztés, út, beruházás, pályázat
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











