Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Végre megépülhet Dunakeszi bicikliútja
Forrás: MTI / UniósPénz 2009.08.24 12:48:02
fejlesztés, pályázat, támogatás, kerékpárút
Elkészültek annak a két kerékpárútnak a tervei, melyek Dunakeszi főútja, illetve a településen a Fóti út mentén épülnek majd nagyrészt uniós forrásból, illetve saját erőből. A beruházás megvalósulásához szükséges két pályázat befogadásáról szóló értesítést már megkapta az önkormányzat.
Egyelőre a dunakeszi révtől a város déli határában lévő benzinkútig tartó szakaszon, a főúttal párhuzamosan épülne meg az egyik kerékpárút - közölte Németh Lászlóné aljegyző, aki hozzátette, hogy eredetileg valamivel hosszabb távval számoltak, de egy érintett földtulajdonossal nem sikerült megegyeznie a városnak, így kisajátítási eljárásra kerül majd sor. ![]() A módosított hosszúságú kerékpárút várható összköltsége 135 millió forint, melyből az önkormányzat 25 millió forintot biztosít, a többit a most visszaigazolt, remélhetőleg sikeres pályázat révén kívánják előteremteni. Németh Lászlóné elmondta, hogy egyszerre két pályázatot adtak be, ugyanis a főutat kísérő kerékpárúton kívül a nagy forgalmú Fóti út mentén is elkészülne egy, az előzőnél kisebb költségű kerékpárút. Erre a szakaszra korábban már próbált a város uniós támogatást szerezni, ám akkor nem jártak sikerrel - fűzte hozzá az aljegyző, aki bízik az ismételten beadott pályázat kedvező elbírálásában. A projekttel kapcsolatban a városvezetés célja, hogy a dunakeszi bicikliút becsatlakozzon a fővárosi kerékpárút-hálózatba, illetve hogy a helyi bicikliút-hálózat bővítésének köszönhetően a főbb települési intézmények kerékpárral is megközelíthetőek legyenek. Korábban:
fejlesztés, pályázat, támogatás, kerékpárút
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











