Hírlevél

Megrendelem

Belépés

E-mail cím:

Jelszó:

regisztráció
elfelejtett jelszó

Kereső


Vélemény

Írjon nekünk!

Sikersztori


Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Kétmillió eurót osztanak szét a FIDIBE-keretből

Forrás: MTI / UniósPénz

2009.08.18 13:32:02

fejlesztés, pályázat, beruházás, innováció, park EszközlistaCikk nyomtatásaCikk küldése e-mailbenBetűméret csökkentéseBetűméret növelése

Az innovációs, technológiai és ipari parkok fejlesztését, a kis- és középvállalkozások támogatását tűzte ki céljául az a fejlesztési program, amelyet 2,2 millió eurós,- több mint 590 millió forintos - uniós támogatással a következő 30 hónapban valósítanak meg a dél-kelet-európai régió hét országában, köztük Magyarországon.

Magyarország mellett Szlovákia, Szlovénia, Olaszország, Románia, Görögország és megfigyelői státusszal Horvátország érintett a programban - mondta Tóth Viktor, a projekt megvalósításában részt vevő Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt vezérigazgatója. Az Európai Unió Délkelet-Európai Transznacionális Együttműködési Programja keretében megvalósuló FIDIBE elnevezésű projekt célja a délkelet-európai térség gazdasági versenyképességének javítása és dinamizálása, amely az érintett országok területén működő kis- és középvállalkozások, innovációs, technológiai, és ipari parkok fejlesztésére és támogatására jött létre.



A FIDIBE projekt feladata, az igazgató szavai szerint, hogy elősegítse a vállalati innovációt, támogassa a tudás alapú gazdaság fejlesztését Délkelet-Európában, egyúttal csökkentse a gazdasági fejlődésben mutatkozó egyenlőtlenségeket. Az Európai Unió Délkelet-Európai Transznacionális Együttműködési Programja (South-East Europe programme - SEE) keretében a Közép-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. vezette konzorcium által benyújtott FIDIBE (Development of Innovative Business Parks to Foster Innovation and Entrepreneurship in the SEE Area) elnevezésű projektet az illetékes uniós bíráló bizottság támogatásra érdemesnek ítélte, így elindulhatott a projekt megvalósítása.

Tóth Viktor kiemelte, hogy 821 pályázó közül választották ki és sorolták a 42 nyertes közé projektjüket. Elemzik majd a részt vevő régiók innovációs potenciálját, kiválasztják és szélesebb körben megismertetik a régióban működő üzleti- és innovációs parkokban működő és máshol is felhasználásra érdemes legjobb példákat. Elkészítik az innovációs parkok kézikönyvét, elősegítik az innovációs, technológiai, és ipari parkok együttműködését, bekapcsolódnak a parkok közös szabványrendszerének kidolgozásába. Részt vesznek a szakemberképzésben, a hatékonyság javítását célzó tanulmányok elkészítésében, internetes honlapokat fejlesztenek és konferenciákat szerveznek, valamint kiadványokat jelentetnek meg.

Korábban:

fejlesztés, pályázat, beruházás, innováció, park EszközlistaCikk nyomtatásaCikk küldése e-mailbenBetűméret csökkentéseBetűméret növelése

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be!

Belépés

E-mail cím:    Jelszó:    

regisztráció    elfelejtett jelszó

Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.