Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Újra elindul a húszmillió eurós szegedi villamostender
2009.06.22 11:42:42
fejlesztés, pályázat, támogatás, villamos szeged
Kilenc új villamost kíván vásárolni 18,9 millió euró becsült összegért Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata, a nyílt közbeszerzésre szóló felhívás a Közbeszerzési Értesítő legutóbbi számában jelent meg.
Május közepén Szegeden eredménytelennek nyilvánították a
tömegközlekedési nagyprojekt első villamos beszerzési pályázatát. A
járművek szállítására 11 cég vett pályázati csomagot. Négyen adtak be
ajánlatot, de csak egy volt érvényes a műszaki elvárások alapján. Az
utóbbi pedig olyan mértékben túllépte az egy járműre számolt 590 millió
forintos költséghatárt, hogy az önkormányzat azt is érvénytelennek
nyilvánította. Az új pályázatot változatlan műszaki feltételekkel és
keretösszegben, de a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség engedélye alapján
már euróban írták, hogy a pályáztatást kevésbé befolyásolja a forint
árfolyamváltozása. Emiatt hiúsult meg ugyanis a hasonló debreceni és
miskolci villamos tender is. ![]()
A nyertes ajánlattevőnek a 9 villamos járművet a Szeged, Pulz utcai villamos járműtelepre kell leszállítania. A szerződés része az üzemeltetők betanítása is. A kért járművek 26-34 méter hosszúságúak, a szélességük 2,3-2,5 méter, és 65 százalékban alacsonypadlósak, a befogadóképességük minimum 200 fős (négyzetméterenként 5 fő állóhellyel számolva). A 9 villamos becsült ára 18,9 millió euró, amely 280 forintos árfolyamon számolva 5,3 milliárd forint.A beszerzés része az EU által támogatott "Szeged elektromos közösségi közlekedés fejlesztése" nagyprojektnek. Az idén áprilisban jelentették be, hogy a város megkapta az uniós jóváhagyást a mintegy 30 milliárd forintos összköltségű szegedi elektromos tömegközlekedés fejlesztési nagyprojekt. A csaknem 30 milliárd forintos fejlesztés több mint 86 százalékát az Európai Unió támogatása fedezi. A 2011-re befejeződő munkálatok során megépítenek egy új villamos szárnyvonalat, trolibuszvonalat alakítanak ki az egyik legforgalmasabb autóbuszjárat helyett, meghosszabbítják az egyik troli vonalát, valamint a kapacitás bővítése érdekében felújítják az egyik villamos pályáját. Korszerűsítik a villamos remízt és a trolibusz-telephelyet. Az önkormányzati tulajdonú Szegedi Közlekedési Társaság vásárol kilenc villamost és tíz trolibuszt. Korábban:
fejlesztés, pályázat, támogatás, villamos szeged
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











