Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Uniós milliárdok: Kétszázhúszezer forint jut minden nyíregyházi lakosra
2009.04.16 11:32:17
beruházás, Nyíregyháza, fejlesztés
Az Európai Unió támogatásával mintegy kétmilliárd forint értékben fejlesztik a közlekedési infrastruktúrát Nyíregyházán. Az uniós támogatással megvalósuló beruházásnak köszönhetően idén csaknem 26 milliárd forintból fejleszt a mintegy 120 ezer lakosú nagyváros.
A közösségi közlekedés infrastruktúrájának fejlesztése közel 400 millió forint beruházással kezdődött meg, ehhez az uniós és a nemzeti társfinanszírozás összege 90 százalék arányú, együttesen meghaladja a 355 millió forintot - mondta Csabai Lászlóné, a város polgármestere. Emellett félmilliárdos költségből a város keleti részén összekötik a Nagykálló-Nyírbátor közötti utat a 41-es és a 4-es számú főúttal, továbbá a Magyar Közút Kht. egymilliárd forintos beruházással korszerűsíti a Nyíregyháza-Hajdúnánás, a Nyíregyháza-Kemecse, a Nyíregyháza-Nagykálló és az Oros-Nyírpazony közötti út települést érintő szakaszát. ![]() Látványos fejlesztések a nyíregyházi korzón
A közösségi közlekedés infrastruktúrájának fejlesztése során megújul a helyi autóbusz-közlekedés Állomás téri irányító-utasforgalmi épülete, valamint 103 buszmegálló és három kapcsolódó gyalogátkelőhely. A munkaterület szerdai átadásával három építési ütemben végzik el a csaknem 400 milliós fejlesztést, 2010. szeptember 30-ig. Korábban:
beruházás, Nyíregyháza, fejlesztés
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











