Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Kétszázmillió forintból bővül a hódmezővásárhelyi Emlékpont
Forrás: MTI / UniósPénz 2009.03.11 12:31:28
Európai Unió, Emlékpont, Hódmezővásárhely, fejlesztés
Csaknem kétszázmillió forintból új, időszaki kiállító térrel bővül a hódmezővásárhelyi Emlékpont, amelyben folyamatosan megújuló tematikus tárlatok nyílnak majd az eddig összegyűlt, de még be nem mutatott anyagokból.
Medgyesi Konstantin sajtóreferens elmondta, hogy uniós segítséggel 2010 tavaszára készül el a múzeum új, több mint száztíz négyzetméteres kiállítótere és kialakítanak egy raktárhelyiséget is. A bővítést az Emlékponttal szomszédos területen hajtják végre. A beléptetés, jegyváltás továbbra is a múzeum főépületében történik. A jövőben idegen nyelven is elérhetővé válnak az állandó és időszaki kiállítások szövegblokkjai. Ezt az audio-guide személyes idegenvezető szerkezet teszi lehetővé: az eszköz fő eleme a látogatói készülék, melyet a vendég a nyakába akaszthat, és tárlatnéző útja során végig segíti a tájékozódásban, az információk, képi elemek feldolgozásában. ![]() A 198 millió forintos beruházás költségeinek több mint nyolcvan százalékát az Európai Unió állja. A megújított épület 2010 tavaszán egy, a rendszerváltással foglalkozó időszaki kiállítással invitálja majd az érdeklődőket. Az Emlékpont Múzeum munkatársai egész évben kiemelten foglalkoznak az 1989-es esztendő történéseivel, és ennek keretében várják a vásárhelyiek akkori emlékeit, dokumentumait, hogy az így összegyűjtött anyag is részese lehessen a közgyűjtemény első időszaki tárlatának. Medgyesi Konstantin felidézte, hogy az országban elsőként Hódmezővásárhelyen hoztak létre olyan kiállítóhelyet, amely a kommunista diktatúra helyi történéseit mutatja be. A közgyűjtemény 2006 óta tízezrekkel ismertette meg, mit jelentettek a vidéki Magyarország számára a szocializmus évtizedei. Korábban:
Európai Unió, Emlékpont, Hódmezővásárhely, fejlesztés
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











