Hírlevél

Megrendelem

Belépés

E-mail cím:

Jelszó:

regisztráció
elfelejtett jelszó

Kereső


Vélemény

Írjon nekünk!

Sikersztori


Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Rendőrhadsereget akar a miniszterelnök

2009.02.26 12:02:12

Gyurcsány Ferenc, munka, Európai Unió EszközlistaCikk nyomtatásaCikk küldése e-mailbenBetűméret csökkentéseBetűméret növelése

A rendőrség összesen 14 milliárd forinttal több támogatást kap idén. Arról nem szól a tájékoztató, hogy ebből az összegből a technikai eszközöket és a felszerelést is fejlesztik-e, annyi biztos, hogy közel kétezer rendőrt vesznek állományba.

Gyurcsány Ferenc tájékoztatása szerint 12 milliárd forintot kap a közeljövőben a rendőrség, amelyből 4 milliárd forintot uniós, 8 milliárd forintot pedig nemzeti forrásból biztosítanak. A 12 milliárd forint nem tartalmazza azt a 2 milliárd forintos többletforrást, amelyről már korábban döntöttek. A miniszterelnök kihangsúlyozta, hogy mindent megtesznek azért, hogy erősebb, megbecsültebb, határozottabb rendőrséget hozzanak létre.

MTI fotobank
A készenléti rendőrség hálója. Lenne mit fejleszteni.


A kormányfő elmondta azt is, hogy az év végéig 1800 fővel több rendőr teljesít majd szolgálatot, annak érdekében, hogy több mint 250 településen legyen biztosított a rendőrség napi jelenléte. Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy több mint 100 új körzeti megbízotti státuszt alakítanak ki, és olyan szabályozást készítenek elő az igazságügyi és rendészeti miniszterrel, amely jobban védi a rendőröket. Ezzel szerintük határozottabb és egyértelműbb lesz a rendőr védelme azokkal szemben, akik az intézkedéssel szembeszegülnek.

"A büntető törvénykönyv tervezett módosításával  határozottabban kívánunk fellépni azokkal a bűnelkövetőkkel szemben, akik visszaesőként, fegyverrel, vagy fegyvernek minősülő eszközzel követnek el erőszakos bűncselekményeket" - mondta Gyurcsány Ferenc. Ahogy egyetlen ország, úgy Magyarország sem tudja garantálni, hogy ne történjenek bűncselekmények - fogalmazott Draskovics Tibor, aki hozzátette, hogy azt tudják vállalni, hogy Magyarország minden olyan településen, ahol ezt a közbiztonsági helyzet indokolja, vagy állandó rendőri jelenlét, vagy rendszeres járőrözés lesz.

Korábban:

Gyurcsány Ferenc, munka, Európai Unió EszközlistaCikk nyomtatásaCikk küldése e-mailbenBetűméret csökkentéseBetűméret növelése

Hozzászólások - 4 hozzászólás

1  Gonda - 2009. február 27. péntek, 11:19

Remélem nem lesznek olyanok mint az építõmunkások, akik tucatnyian vannak, de csak egy dolgozik...

2  Gonda - 2009. február 27. péntek, 11:19

Remélem nem lesznek olyanok mint az építőmunkások, akik tucatnyian vannak, de csak egy dolgozik...

1  Szijj Ferenc - 2009. február 26. csütörtök, 12:21

Igen??? És ki ellen vetné be?

2  Szijj Ferenc - 2009. február 26. csütörtök, 12:21

Igen??? És ki ellen vetné be?

Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be!

Belépés

E-mail cím:    Jelszó:    

regisztráció    elfelejtett jelszó

Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.