Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Támogatott tüzeléstechnikai eszközök
2009.02.19 16:56:32
Pólus Program, pellet, klaszter
A Pólus Program keretében elsőként írt alá klaszter szerződést a Magyar Pellet Egyesület. A kitűzött célok között szerepel a megújuló energiaforrás népszerűsítése, és az ágazat versenyképessé tétele.
A Pólus Program ugyan nem a válság következményeként jött létre, de most kiemelt fordulóponthoz ért. A klaszterek megalakulását követően a következő időszakban sorra kötik majd a támogatási szerződéseket a számukra kiírt pályázatokon nyertes klaszterekkel. Az első szerződést egy megújuló energiával foglalkozó klaszter, a Magyar Pellet Egyesület köti tevékenysége támogatása, az energiaforrás népszerűsítése céljából. A 23,6 millió forintos szerződés keretében az együttműködésben résztvevő tagok hatékonyabban képesek majd részt venni a piaci folyamatokban, versenyképesebbé válnak.
A kormányzat törekvéseivel párhuzamosan a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is megpróbálja a lehető legtöbb területen a gazdaságfejlesztés és munkahelyteremtés irányába átcsoportosítani a forrásokat. Ezt a célt szolgálja többek között a programok közötti forrásátcsoportosítás, a pályázati rendszer egyszerűsítése és gyorsítása, a megemelt előleg folyósítása.
![]() Tüzeléstechnika: fa és urán pellet
Korábban:
Pólus Program, pellet, klaszter
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |











