Hírlevél

Megrendelem

Belépés

E-mail cím:

Jelszó:

regisztráció
elfelejtett jelszó

Kereső


Vélemény

Írjon nekünk!

Sikersztori


Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Kerékpárút épült a vasút helyén

Forrás: MTI / UniósPénz

2009.01.30 11:20:04

fejlesztés, vasút, kerékpár, Tamási EszközlistaCikk nyomtatásaCikk küldése e-mailbenBetűméret csökkentéseBetűméret növelése

Átadták a Tamási és a szomszédos Pári közti, közel hat kilométeres kerékpárutat, amelyet 165 millió forintból egy régi vasúti töltésre építettek.

Ribányi József, Tamási polgármestere elmondta, hogy az út megépítéséhez 148 millió forintos - 90 százalékos - európai uniós támogatást nyert el a város a dél-dunántúli regionális operatív program pályázatán. A tamási termálfürdő mellől induló kerékpárút elsősorban a munkába járást szolgálja, de turisztikai jelentősége is van Tamási számára - tette hozzá a polgármester, és megjegyezte, hogy ezek után a két település közötti távolságot kerékpárral az autóbuszok menetideje alatt meg lehet tenni.

bringaut
Nélkülözhetetlen kerékpárutak



A kerékpárút Tamási és Dombóvár közötti, 1990 óta használaton kívüli vasúti vonal töltésére épült, ami - Kólya József, a kivitelező Tam-Bau Kft. ügyvezetője, szerint - megkönnyítette és olcsóbbá tette a munkát. Az út 800 méteren az önkormányzat, öt kilométeren a MÁV tulajdona. A polgármester elmondta, hogy terveik szerint a tamási hasonló utat építenek Regölybe a Pacsmagi-tavak Természetvédelmi Területen keresztül.


Korábban:

fejlesztés, vasút, kerékpár, Tamási EszközlistaCikk nyomtatásaCikk küldése e-mailbenBetűméret csökkentéseBetűméret növelése

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be!

Belépés

E-mail cím:    Jelszó:    

regisztráció    elfelejtett jelszó

Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.