Hírlevél

Megrendelem

Belépés

E-mail cím:

Jelszó:

regisztráció
elfelejtett jelszó

Kereső


Vélemény

Írjon nekünk!

Sikersztori


Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

Egymilliárd az érdi közlekedés megreformálására

Forrás: MTI/UniósPénz

2009.01.07 16:21:00

Európai Unió, közlekedés, Érd EszközlistaCikk nyomtatásaCikk küldése e-mailbenBetűméret csökkentéseBetűméret növelése

Érden a helyközi közlekedés megreformálására egymilliárd forintos uniós forrás elnyerésére dolgoztatott ki pályázatot a helyi önkormányzat, az előkészületekre eddig tizennégymillió forintot fordítottak - közölte a Pest megyei város alpolgármestere.

Segesdi János elmondta: a hatvanezer lakosú település hosszanti irányban elnyúló szerkezete miatt a horizont irányú helyi közlekedés lényegében megoldatlan. Az utasokat szállító Volán-buszok ugyanis nem tudnak a szűk utcákban közlekedni, ezért többnyire nem is indítanak a város egyes részeit összekötő járatokat. E több tízezer lakost érintő gondon kíván most segíteni az önkormányzat.

Első lépésként egy másik társasággal megállapodva S 91-es típusú midibuszt állítottak kísérleti jelleggel üzembe egy új útvonalon, s a tapasztalatok kedvezőek. Ennek alapján dolgoztatnak ki egy új útvonalhálózat-tervet, amely az igényekhez jobban igazodik. A terv összhangban van a MÁV elővárosi vasútfejlesztési elképzeléseivel és a leendő 4-es budapesti metró építésével is - utalt rá.


S91 - a tesztüzem alatt jól teljesített Budán a várban és Miskolcon is

A felmérések szerint az utasbarát közlekedés nyomán naponta tízezer érdi lakos választaná közút helyett az elővárosi vasutat, ami viszont a majdani kelenföldi metróvégállomás jóvoltából könnyíti majd meg a bejárók közlekedését.

Jelenleg Érdről harmincezren járnak Budapestre dolgozni vagy tanulni, nagyobb részük reggelenként az M7-es úton autóval araszol a csúcsforgalomban, s ők választhatnák majd a gyorsabb, kényelmesebb közösségi közlekedést. Amennyiben a pályázat sikeresnek bizonyul, a közlekedésfejlesztési korszerűsítés még az idén elkezdődhet Érden - mondta Segesdi János.

Korábban:

Európai Unió, közlekedés, Érd EszközlistaCikk nyomtatásaCikk küldése e-mailbenBetűméret csökkentéseBetűméret növelése

Hozzászólások - 0 hozzászólás

Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be!

Belépés

E-mail cím:    Jelszó:    

regisztráció    elfelejtett jelszó

Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.