Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Könnyű digitális klinikai szerkezet
2008.06.11 17:52:00 Egy uniós támogatással vásárolt gép segítségével ezúttal egészségügyi intézmények radiológiai osztályain tájékozódhatnak egészségügyi informatikai rendszerekről. A könnyen mozgatható modellezésre alkalmas gépről, a pályázó cégről Nagy Csaba, operatív igazgató beszélt Fiala Jánosnak a Pont FM Rádió 88.1-en a Keljfeljancsi című műsorban.
Az 1991-ben alakult BÉKER-SOFT INTERNATIONAL Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft eleinte kereskedelemmel foglalkozott. Öt év alatt alakult ki valódi feladatkörük, szoftverfejlesztéssel kezdtek foglalkozni. Ekkoriban még DOS alapú szoftvereket fejlesztettek. Egy évtizede a windows elterjedésével ők is úsztak az árral, és "átálltak" a windows alapú szoftverfejlesztésre. Piaci igény Megismerve az informatikai piacot az egészségügy felé fordultak, azon belül is a kezdetekben tüdőgondozók számára dolgoztak ki informatikai rendszereket. Később a járóbeteg, és a fekvőbeteg ellátás területére is tévedtek, azóta fő profiljukká vált az egészségügyi szoftverfejlesztés Tíz évvel ezelőtt, amikor megjelentek az első digitális képalkotó eszközök, mint például a CT, kiderült, hogy létezik már a világban jól működő egészségügyi informatikai rendszer. Ez volt az angol PACS, amelyet készítői angol viszonyokra hangszereltek, és túl drágának is bizonyult. Magyar PACS A PACS.digitális radiológiai eszközök és szolgáltatások rendszere, amelynek saját protokollja van, ezzel elérve, hogy az összes benne lévő eszköz és szolgáltatás kommunikálhasson egymással. Az angol eredetinél olcsóbb, a magyar egészségügyi rendszerben gördülékenyen működő magyar verziót alakítottak ki. Négy uniós millió A GVOP-2.1.1 pályázaton elnyert csaknem négy millió forint segítségével olyan kis képalkotó diagnosztikai rendszert vehettek maguknak, amely alkalmas a hagyományos röntgen felvételek helyettesítésére, és a régiek archíválására. A szerkezettel modellezhetik a nagy egészségügyben működő rendszereket, és a klinikai PACS szoftverek alkalmazását az egyes egészségügyi intézményi partnereknél a működés helyszínén tudják demonstrálni. Így az egészségügyi szakemberek a helyi körülmények között ismerhetik meg a Divas leletező és arhíváló szoftverek működését és egyéni igényeik szerinti alkalmazási lehetőségeit. A projekt összköltsége több mint 11 millió forint volt. A CR berendezés beszerzése előtt nyolc, azóta összesen 22 PACS rendszert telepítettek az országban. Kapcsolódó anyagok:
Korábban:
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |










