Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Sokan lépnek, és lépnének előre
2008.06.10 08:35:00 Már csaknem 15 ezren nyertek el támogatást a Lépj egyet előre program újabb, az idén januárban indított szakaszában, a program összesen 22 ezer személy ingyenes képzését finanszírozza - tájékoztatták a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalnál az MTI-t.
A további 7 ezer képzési helyre több mint 20 ezer jelentkező közül választják ki azokat, akik részt vehetnek a programban. Számít a jelentkezések beérkezési sorrendje, illetve az, hogy milyen szakmát választ a jelentkező. A képzéseket az első szakaszhoz hasonlóan csak olyan szakmáknál támogatják, amelyekre szükség van az adott régióban. Több szakmára, így például élelmiszer- és vegyiáru-eladóra, szociális gondozóra, ápolóra, biztonsági őrre, takarítóra, kereskedőre, nehézgépkezelőre már eddig is annyi volt a jelentkező szinte az összes régióban, hogy ezekre nem vesznek fel újabb támogatottakat. Ugyanakkor több más szakmára az egész országban alig van jelentkező. Ilyen például a hegesztő, a kőműves, az ács-állványozó, a forgácsoló. Ezekre a szakmákra országszerte további támogatások nyerhetők el. A Lépj egyet előre program első szakaszában 2006 februárja és 2007 vége között 15.661, döntő részben szakképzetlen személy jutott ingyenesen az adott térség munkaerőpiacán keresett szakmához. Az első szakaszhoz 4,8 milliárd forintot használtak fel, a jelenlegi újabb szakaszra a következő két évben 10,6 milliárd forint fordítható. A tervek szerint a második szakasz keretében 22 ezren szerezhetnek a munkaerőpiacon keresett szakképesítést. A program mindkét szakaszának finanszírozásában szerepet vállalt az Európai Unió. A jelenlegi második szakasz külön is ösztönzi a csak nyolc általános iskolai végzettséggel, vagy azzal sem rendelkezőket a szakmai vagy felzárkóztató képzését. Az ilyen képzettségi szintnél minden 150 órányi tanfolyami idő után a minimálbér nagyságú ösztöndíjban részesülhetnek a jelentkezők. Ez anyagi alapot ad arra, hogy alkalmi munka helyett a tanfolyamon vegyenek részt. Azok, akik az alapfokú iskolánál magasabb végzettséggel rendelkeznek, csak a tanfolyamok végén, sikeres vizsga esetén jogosultak az ösztöndíjra. A második szakaszban olyan, szakképzettséggel már rendelkező személyek is jelentkezhetnek, akiknek a szakmája elavult, ezért piacképesebb szakmát szeretnének elsajátítani. Felsőfokú végzettségűek képzését viszont a program nem támogatja. A képzésekre a tanfolyamokat szervező képző intézményeknél lehetett jelentkezni, a jelentkezéseket ezek az intézmények juttatták el a Foglalkoztatási és Szociális Hivatalhoz. A program tanfolyamai általában azért sikeresebbek a többi képzésnél, mert egyrészt a jelentkezés nem követel meg bonyolult adminisztrációt, másrészt a szervezők az átlagosnál jobban igazodnak a résztvevők időbeosztási és egyéb igényeihez. Kapcsolódó anyagok: Korábban:
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |










