Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Több pénz jut autópálya-építésre
2007.12.21 08:59:00 Az idei 205 milliárd forint helyett ugyanis a tervek szerint 2008-ban 214 milliárd forintot költ majd a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a gyorsforgalmi utakra. Igaz ebből az összegből csupánt hozzávetőleg 103 milliárd forint lesz a költségvetési forrás, a hiányzó pénzt az uniós támogatásokból biztosítják majd a beruházásokhoz. Az elkövetkező évben növekszik a vasút és a közút hálózat fejlesztésére fordítható keret is.
Jövőre 214 milliárd forintot költ a gyorsforgalmi utak építésre a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - mondta el lapunknak Béni Gyöngyi, a NIF szóvivője. Ebből az összegből azonban a tervek szerint csupán 103 milliárd forint lesz a költségvetési forrás, a fennmaradó pénzmennyiség az uniós támogatásokból származik majd. A társaság pénzügyi terveiből kiderül: változik az útépítések finanszírozásának módszere. A későbbiekben ugyanis nagyrészt nem költségvetési pénzből, hanem szinte csak Európai Uniós társfinanszírozással, illetve magántőke bevonásával épülnek majd az országban újabb autópálya szakaszok. Így jóval kevesebb központi forrást emésztenek fel az építkezések, miután a kormányzat csupán az utak építéséért és üzemeltetéséért a magán befektetőnek járó úgynevezett rendelkezésre állási díjat és az EU támogatást kiegészítő minimális önrészt biztosítja majd. (Az unió részvételével már most is zajlanak sztráda beruházások. Így épül például a 4-es főutat az M3-as sztrádával összekötő M0-ás rész, amelynek a kialakítását mintegy 85 százalékban az unió finanszírozza, csakúgy mint a megépíteni tevezett gödöllői M0-ás leágazásának a kiépítését.) - írja a Népszava. A tervek szerint 2008-ban készül majd el az M0-ás északi szektorának a részét képező Duna-híd (Megyeri híd). A főváros körüli gyűrű keleti szektorához tartozó 4-es főút és M3-as autópálya közötti szakasz. Emellett megépül majd az M7-es Letenye-országhatár szelvénye. Ezenfelül átadják az M7-es Balatonkeresztúr-Nagykanizsa szakaszát, és forgalomba helyezik az M6-os autópálya M0-ás gyűrű - Érdi-tető közötti részét. Mindezek mellett magánberuházásként elkezdődnek az M6-os Szekszárd-Bóly és az M60-as Bóly-Pécs szelvényének a kivitelezési munkálatai. A szóvivő arról is beszámolt, hogy a jelenlegi elképzelések szerint a következő esztendőben 95 milliárd forintot különít el a NIF vasútépítési célokra, és 81 milliárdot a közúthálózat fejlesztésére. Idén 270 milliárd forintot adott ki a NIF a különböző beruházásokra. Ebből 205 milliárd forint jutott az autópályákra, 30 milliárd a közút korszerűsítésekre és 35 milliárd forint a vasúti projektekre. Korábban:
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |










