Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Százmilliárdokat fizetnek ki jövőre
2007.12.21 09:21:00 Jövőre várhatóan a 100-700 milliárd forint kifizetésére kerül sor országosan az Új Magyarország Fejlesztési Terv idén kiírt pályázatainak sikeres projektjeire.
Az Európai Unióban negyedeikként lett Magyarországnak elfogadott fejlesztési terve, és ugyancsak negyedikként készült az ország a konkrét terveket tartalmazó operatív programmal is - mondta el Molnár Csaba, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke győri sajtótájékoztatón az MTI tudósítása szerint. A kiemelt projektekről egyedüliként Magyarország döntött ez évben az unióban. A többi 26 országban még nem született ilyen jellegű döntés 2007-ben. A nyugat-dunántúli régióról szólva elmondta: az idén 174 milliárd forint értékű projekt nyert elfogadást és támogatást.Közülük kiemelte a 19 nagy jelentőségű közlekedésfejlesztési - közúti és vasúti - programot. Az alsóbbrendű utak korszerűsítését, fejlesztését 30 kisebb projekt tartalmazza. Molnár Csaba megítélése szerint az alsóbbrendű utak jövőre akár már el is készülhetnek. A főutak, autópályák építése jövőre kezdődhet. Ez utóbbiaknál az előkészítés hosszadalmas, a kisajátítások, földterület-vásárlások időigényesek - tette hozzá. A legjelentősebb vasútfejlesztés a régióban Szombathely és Sopron között valósulhat meg. Ennek jelentősége abban áll, hogy a modern, kényelmes személyszállítás feltételeinek megteremtése mellett az észak-déli tengelyt, a Balti-tenger és az Adria közötti összeköttetést logisztikai vonatkozásban Magyarország át tudja venni Ausztriától, ami jelentős bevételeket hozhat a régiónak és az egész országnak - tudósít az MTI. A Nyugat-dunánátúli Regionális Fejlesztési Tanács az idén 12 pályázatot írt ki, egyebek mellett oktatási intézmények fejlesztésére, turisztikára, szálláshely-bővítésre. Két pályázat beadási határideje már le is járt, ezek önkormányzati akadálymentesítése és kerékpárút-fejlesztésre irányulnak. Az ez évi kifizetésekkel kapcsolatban a regionális elnök közölte: a 2007-2008-ban aktuális I. Nemzeti Fejlesztési Terv kifizetései terén az unióban negyedik Magyarország, a hazánkkal együtt csatlakozott tíz uniós tagállam közül pedig az első. Közel 20 ezer projekt kapott támogatást 708 milliárd forint értékben, s 544 milliárd forintot már kifizettek csaknem 16 ezer projektre. Korábban:
Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |










