Az uniós pályázatok elnyeréséhez szükséges feltételeket összegezve megalkottuk előminősítő rendszerünket, hogy a cégprofiljához illő pályázatok közül választhasson. A rendszer az alapadatok megadása után előszámításokat végez, melyek eredményét Ön e-mailben is megkapja.
HírlevélBelépésKeresőVélemény |
Uniós milliók a tudatos fogyasztásért
2007.08.18 12:28:37 A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség uniós pályázatának célja a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek sajátos eszközeivel segíteni a hazai fogyasztók tudatos fogyasztóvá válását, ezáltal fogyasztói közérzet és közbizalom javulását.
A rendszerváltozást követően, történelmileg rendkívül rövid idő alatt változott meg a gazdaság, illetve a piac szerkezete. Kialakult a gazdasági verseny, a fogyasztók a termékek és szolgáltatások bő választékával találkozhatnak. A fogyasztók ezen új kihívásoknak ilyen rövid idő alatt nem tudtak alkalmazkodni, a termékek és az új típusú szolgáltatások (pl. e-kereskedelem) megismerése a fogyasztó számára jelentős kihívást jelent. Magyarország fogyasztói társadalommá vált, és az előnyök mellett egyúttal jelentkeztek a nyugati fogyasztói társadalmakban tapasztalt problémák is. A fogyasztók érdekeit a piacgazdaság jelenlegi fejlettségi szintjén, a fogyasztói jogokat és érdekeket világosan meghatározó szabályoknak, és hatékonyan működő intézményeknek kell védeniük. A fogyasztás világát is alapvetően érintő új kihívásokra fogyasztóként is képessé kell tennünk mindenkit arra, hogy megállja helyét, sikeres, szuverén önvédelemre képes állampolgár legyen. Hozzászólások - 0 hozzászólás Amennyiben szeretne hozzászólni a cikkhez, jelentkezzen be! |
Friss pályázatok2010.02.22. DAOP-2009-3.2.1/B Közösségi közlekedés fejlesztése a komplex programmal kezelendő LHH kistérségekben 2010.04.30. KDOP-2009-5.1.1 - Közoktatási infrastrukturális fejlesztés 2010.04.30. ÉAOP-2009-4.1.2/C Rehabilitációs szolgáltatások fejlesztése 2010.07.05. KMOP-2009-1.1.5. Vállalati kutatás-fejlesztési kapacitás erősítése 2010.12.31. KMOP-2009-1.4.2. Logisztikai központok és szolgáltatások fejlesztés 2010. 07. 05. GOP-2009-1.1.2 Kutatás-fejlesztési központok fejlesztése Friss kommentek |










